Oldalak

2011. január 24., hétfő

Trev :)) !

  A hétvégét a szüleimnél töltöttem Hódmezővásárhelyen./ Szegény férjem pedig itt maradt az albérletben Szegeden.:( / Már pár éve Szegeden dolgozom, előtte meg a technikumot is itt végeztem. Két éve pedig itt is lakunk :) Édes kettes , pontosabban hármas, tavaly nyár óta a cicával :) Nem tudom, lehet, hogy én vagyok elég fura emberke, de vásárolni hazajárok. Ha gyógyszer kell akkor próbálom úgy megoldani, hogy haza tudjak menni abba a gyógyszertárba ahova pici korom óta járunk. Ha valami kreatívos dolog kell akkor is inkább Vásárhelyről szerzem be. De ott ismernek. A gyógyszertárba nem néznek idiótának, ha gyógyszer kell és mondom, hogy van egy alap betegségem, és nem mindegy hogy milyen gyógyszert kapok. Meg még sorolhatnám.
  Elég sűrűn járok haza. Mert kéthetente biztos , hogy haza megyek. / A férjem örömére, apukám bánatára:)) / Így amint a legelején írtam , most is voltam otthon. El is csodálkoztam azon, hogy mennyi minden megváltozott az elmúlt években.Ne gondoljátok azt , hogy csak most jöttem rá. Az évek folyamán teljesen átalakult a város. Nagyon furcsa, hogy megszűntek, átalakultak boltok , épületek. Kőr forgalom, bevásárló központ épült. 
  Azon gondolkoztam el, hogy az én gyermekem amikor megszületik, már nem is fogja látni a kedvenc épületeimet, boltjaimat. Egy kicsit elszomorított ez a lehetőség. Mivel nem szeretek szomorkodni arra gondoltam, hogy meg örökítem Vásárhely szépségeit. Mármint azokat amik nekem tetszenek. Legyen az épület, szobor vagy bármi más. A vizsga után úgyis hazamegyek és akkor fényképezgetek egy kicsit és megpróbálom megörökíteni a mai várost, hogy ne tűnjön el minden nyomtalanul.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése